(Paramparya.INFO, 2006. augusztus 30.)
Belezuhanva a nyers hétköznapokba, kergetve önmagam. Menni a semmi után. Idegeskedni balgaságokon - függni az anyagtól, amelyet életnek hívnak. Azt mondják, ez így helyes. Beiratkozni az iskoládba, elmenni dolgozni, ölelni szerelmedet és családot tervezni. Szívni a cigidet, inni a borodat, vagy nevelni gyermekeidet. Aztán meghalni. Nem tudni semmiről. Pedig a nyom, amit hagynál sohasem létezett, ahogy az sem, amiben hagyni szándékozod. A halál sohasem lehet az én halálom, csupán a világ halála... Mert én mindig maradok.
"Két kígyó küzd a lelkedért, ahol az ég és a föld össze ér..."