(Paramparya.INFO, 2006. augusztus 10.)
A világban bármerre fordulok nem látok mást csupán lecsúszott férfiakat, rajtuk kívül pedig nagyjából semmit, vagyis senkit. A férfi princípiumra homály ereszkedett, míg a női egyre inkább megszűnni látszik.
De ugye ezt akartuk: egy nem létező egyenlőséget. Az eredmény ma már nyilvánvaló: nők helyett férfiakra emlékeztető "csörtetés", hatalmi próbálkozások, a szellemi színjátéka (felvonás egy darabból). Mellette pedig elkorcsosult férjek, akik semmit mondása a legtöbbször dekadenciába fullad. De ez természetes: két dudás nem fér meg egy csárdában. Azonban mosolyognom kell, amikor egy effajta harcias, hölgynek egyáltalán nem nevezhető emberi megnyilvánulással találkozom, aki minden igyekezete ellenére képtelen férfivá válni. Persze, ezt nem veszi észre. Nem látja, hogy pontosan ezzel az "akarnokoskodással", ezzel az erőltetett egyenlősdivel nyilvánítja ki a férfi felsőbbrendűségét, hiszen mindenben a férfit akarja követni, közben pedig elveszíti a legfontosabbat: önmagát.
Tehát a kérdés: Hol van a nő? Hiszen egyetlen kezemen meg tudom számolni, hogy valójában mennyit ismerek. Ők szerencsére mindig mellettem vannak.
Bár nincs nőnap, de Vass Krisztián és Ágoston Balázs 2003-ban született cikkei mindenképp ide kívánkoztak.
