(Paramparya.INFO 2006. június 15.)
Ma, a XXI. század hajnalán, amikor az élet minden szféráját megfertőzték a baloldali eredetű fejlődés elméletek, szentségtörésnek számít, ha valaki alászállásról, mélypontról mer beszélni. Politikailag inkorrekt a demokrácia bírálása és kirekesztés királyok, fejedelmek példaként említése. A modern világ nap, mint nap emlegetett perspektívái, képtelenek túl mutatni a demokrácián, és a maguknak állított falak börtönébe esnek. „Nem jó a demokrácia, de nincs jobb!” – ezt sokszor sokaktól hallottuk már, de vajon tényleg így van ez?
A felvilágosodás és a francia forradalom eszméi tompítják a modern ember minden gondolatát. A többség képtelen, de nem is akar szabadulni, az oppozíció pedig nagyon kevesek kiváltsága lett. Elfogadjuk a demokráciát, sőt ha kell, áldozunk is érte. Az meg sem fordul a fejünkben, hogy 
talán nincs itt semmiféle fejlődés, és a nivelláció gyömöszölt minket éteri magaslatokból az anyagba. Pedig kétségtelenül így történt.
Ma az élet minden területén a mennyiség uralkodik. A legtöbb embert színházba csalt színdarab, a legtöbb példányszámban eladott könyv – kapják a „kiváltságos díjakat” a művészek. Mintha a minőség már semmit sem számítana. Így van ez, a már politikának nem éppen nevezhető parlamenti showműsorokban is. A legtöbb szavazatot kapott párt alakíthat kormányt, a spirituális gondolkozásmód, az intellektus, mit sem ér. Eltörölték a „minőségi ember” fogalmát. Hiszen öt, szellemileg az ember alatti állapotot közelítő személy szavazata többet ér, mint négy olyané, akinek minden gondolatát, cselekedetét a szellem vezérli. Itt kerülnek képbe a „hivatalos véleménycsinálók”, akik jól tudják, hogy nincs olyan eszme és dolog, amit jól szervezett előkészítés után, és megfelelő ideig tartó közlés mellet, ne lehetne elfogadhatóvá tenni, a már teljesen elbutított és minden téren tönkretett emberroncsokkal.
Elég volt a modernkor haszonélvezőinek egy – két ostoba szót a köztudatba dobni ahhoz, hogy Párizs utcáin megmozduljanak a sátáni tömegek, és ezt kiterjesszék egész Európára is. Ilyen szó például a szabadság, ami eredeti értelmében persze egy magas emberi kvalitásnak felelt meg, de úgy gondolták, eljött az ideje annak, hogy ezt is csupán materiális szintre süllyesszék. Mert lehetünk-e egyáltalán szabadok úgy, hogy csak választani tudunk az elénk rakott dolgok között? Az alkotás és a teremtés szabadsága eltűnt, s ami a legfontosabb, a tömegek képtelenek felülemelkedni saját hitványságukon. Mert aki igazán szabad akar lenni, annak elsősorban, saját individuális korlátait kell meghaladnia.
A kiváló embereket, és a legjobb államformát, ami a legjobb emberek uralmán alapuló arisztokrácia (Platón), a saját létrendi szintjükre rántották, mert a nivelláció csakis süllyesztésen alapulhat. Ugyanis lehetetlen elvárni egy diszkvalifikált embertől azt, hogy felemelkedjen, hiszen saját lényéből fakadóan képtelen erre. Az archaikus ember jól tudta, hogy a kasztok a létrendi valóság levetülései, s mindenki az állapotának megfelelő helyre születik. A jelen korban egy ilyen kijelentésért megkopogtatják a fejed, s közlik, hogy a demokrácia ellensége vagy. Ezen a ponton érhető leginkább tetten a liberális gondolkozás álszentsége. Ha demokráciát akarnak, akkor tolerálniuk kell mindent, sőt, a tőlük eszmeiségben a legtávolabb esőt kellene a leginkább szeretniük. Persze ez nem így van, hiszen a természetes egyenlőség elvében valójában a legszélsőségesebb liberális sem hisz, „(…) hiszen ő maga is egy ezzel ellentétes princípium szerint rendezi életét” (László András).
Elszomorító az a helyzet, hogy a mai ún. parlamentáris jobboldal célkitűzése, az ország államformáját illetően, teljes mértékben megegyezik a baloldaléval: mi igazi demokráciát akarunk! Szóval legyen bármennyire is dilettáns a többség, annak az akaratnak kell érvényesülnie. Az állam, a társadalom szakralitása senkit sem érdekel. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon az államiság jogilag sohasem szűnt meg, szóval de jure az államforma még ma is Apostoli Királyság, ami pedig ma de facto megvalósul, törvénytelen bitorlásnak nevezhető. Ezt minden nadrágos embernek tudnia kell.
Lényegüket tekintve, teljesen nevetséges dolgokról folyik vita a parlamentben a nap huszonnégy órájában. Legyen e négyes metró, ki a demokratikusabb, ki lopott kevesebbet – ez hát a demokrácia, az emberi civilizáció csúcsa! Négyévente elmehetünk az ún. demokratikus választásokra, és megválaszthatjuk halálunk módját: villamosszék vagy méreg injekció.
A mennyiség uralma (René Guénon) végső csapást adva az emberiségnek, már az antikrisztus uralmának (Baranyi Tibor Imre) megvalósításán serénykedik. Jó példa erre az Európai Unió, amely az egyformaságot globális szintre akarja terjeszteni, és ebben próbálja megláttatni az egységet, ami sokkal inkább egy ellen-egységnek nevezhető. Hiszen egyedül az egyenlőtlenség és a sokféleség képes igazi egységet teremteni. Hasonlítsuk a monarchiát egy gömbhöz. A király áll a centrumban, ő a mozdulatlan mozgató, a középpont és a tengely. Az arisztokrácia segíti hatalmában. A nép pedig a periférián élve, mivel érzelmei irányítják, állandóan változik és mozog. Ezen kell uralkodnia a királynak, s egy isteni állandóságot reprezentálnia, ami elősegítheti, biztosíthatja egyesek számára a szellemi felemelkedést. Jobboldali aspektusból, szinte nincs semmi lényegi különbség, a demokrácia és a népi diktatúrák között, hiszen mindkettő ugyanarról a baloldali tőről fakad, mindkettő a nép és a mennyiség akaratát reprezentálja. A népi diktátor is csak a mennyiség elvével tud hatalomra kerülni, persze itt éles vonal húzandó a kommunista és az ellen-baloldali, jobboldali diktatúrák között, ami külön vizsgálatot érdemelne.
Persze jól tudjuk, hogy „(…) az embereknek általában lehetetlen ezen dolgok megértése, s erre csak azon kevesek képesek, akiknek az a sorsuk, hogy előkészítsék az eljövendő korszak csíráit. (…) a többség elkerülhetetlen értetlensége miatt minden különösebb aggály nélkül e keveseknek szól; igaz, hogy az előbbiek többen vannak és bizonyos időre még túlnyomó többségben is kell maradniuk: de pontosan ez a „mennyiség uralma”, mert a többség véleménye csakis a mennyiség uralma alapján tarthat igényt arra, hogy egyáltalán fontolóra vegyék.” (René Guénon).
Akik képtelenek szembefordulni a jelen korral, és nem tudják magukat kivonni a modern gondolkozásból, azok egytől egyig élharcosai és segítői ennek a világnak. Az antikrisztus szolgálatába szegődtek, s óvhatatlanul a „nagy francia forradalom” eszméje vezérli szellemi életüket: Isten nincs, de ha van, akkor is le kell lőni!
